Szinkrongyár

Szinkrongyár

A régi szinkronokról mindig legendaszerűen beszélnek. Szerinted ez nosztalgia, vagy tényleg jobbak voltak, mint a maiak?

Akkor nagyon nagy nevek, a szakma krémje szinkronizált. Ma egyre kevesebb a pénz, nem fizetik meg a profikat, ráadásul minden sokkal gyorsabb lett, és ezt a tempót nem mindenki bírja. Ma egy komplett tévéfilmet 7-8 óra alatt felveszünk. A mozifilmeknél ez hosszabb folyamat, mert ott hangsávonként rögzítenek. Nekünk hiába Kern András Woody Allen hangja, ha amit kér – hozzáteszem joggal –, nem fizetik meg. Az utóbbi időben látványosan romlott a szinkron minősége, először a másod-, majd a harmadvonalat hívják, végül az utcáról beesett stúdiósokat, akiket én csak favágóknak hívok, és a tisztes iparosmunkájuk mellől hiányzik a plusz. A stúdiók egyre lejjebb mennek az árakkal, és hiába fizetnek ugyanannyit egy tekercs szinkronért, ha ma egy tekercs nem harminc-negyven másodperces, hanem ötven-hatvan. A környező országokhoz képest is alulfizetettek vagyunk, valahol eltűnik a pénz. Egy Disney-szinkron Lengyelországban tízszer magasabb keresetet jelent a szinkronszínésznek, mint itthon. Nekünk nem jár a jogdíj, pedig a közvetítésünk nélkül sok emberhez el sem jutna egy film.

Jobb, mint Sarah Jessica Parker @ Kreatív Online

Pár nappal ezelőtt jött le a Kreatívon egy interjú Spilák Klárával. A fenti részlet pár éve méltatlankodást, morgást váltott volna ki belőlem, ma már csak némi nosztalgiával vegyes apátiát. Egy időben valóban olyan magas minőségű volt a hazai szinkron, hogy elterjedhetett az a városi legenda, mely szerint a Romhányi-féle szöveg alapján újraszinkronizálták a Flintstonest.

Ma meg… hagyjuk, halottról jót vagy semmit. Vagy azért egy picit mégis – aztán meglátjuk, hogy marketinges szempontból mennyire érdekes a dolog.

Egy éve összefutottam kitűnő színészünkkel, Bicskey Lukáccsal, aki a Star Wars előzménytrilógiában szinkronizált, méghozzá szinkronszempontból elég nehéz szerepet: Jar-Jar Binksnek kölcsönözte a hangját.

Extra nehézség is volt persze, konkrétan az, hogy a szinkronizált jelenetekből egy büdös nagy nullát láthattak a színészek. A kép eleve kicsi volt, fekete-fehér, kitakart, telerakva időkódokkal – Jar-Jar Binks figurája át sem jött igazán, valami hosszúhajú emberkének nézett ki, Lukács azt hitte, hogy még hasonlítanak is egymásra. Hát nem finasteride 1mg.

A supervisor hátul a szinkronrendezőnek mondta, hogy hát igen-igen, Lukácsnak nehéz dolga van, most azért erőteljesebben meg kell dolgoznia a pénzéért, de hát azért utána el lesz ebből egy darabig.

A supervisor előtte végigjárta Európát, ahol más országok Star Wars szinkronját felügyelte. Jar-Jar olasz hangja a gázsiból vett valami újabb Citroent, a spanyol valami kisebb lakást, a német egy újabb BMW-t.

Hogy Lukács mire költötte azt a gázsit, amit ugyanezért a feladatért itthon kapott?

Befizette a következő havi villanyszámlát.

Idézet a személyes blogomból.

Lehet persze azt reagálni, hogy “mit pattognak ezek a színészek/színésznőcskék, mások is rosszul élnek, ők legalább keresnek valamit”; de a magyar szinkron jelenlegi helyzete kitűnő példa arra, hogy a gyilkos árverseny és a költségcsökkentések iránti nyomás milyen remekül ki tud nyírni egy legendás hírű iparágat is. Mára már oda jutottunk, hogy egy csomóan, akik úgy-ahogy értenek angolul, már csak a szinkron miatt is inkább letorrentezik megveszik az iTunes-on egy sorozat újabb epizódját vagy az aktuális mozislágert, és legfeljebb magyar felirattal, eredeti hanggal nézik meg.

A minőség drámai zuhanása már évekkel ezelőtt átlépett egy olyan határt, ami a “finnyásabb” nézőknek már nem okés. Lehet, hogy ettől függetlenül még pont ugyanannyi mosóporreklámot lehet eladni a Dr. House szüneteibe, de ha mondjuk házimozi felszerelést kellene eladnom, lehet, hogy inkább a torrent oldalakon hirdetnék. Nyilván persze nem a szinkron az egyetlen oka annak, hogy egy jelentős réteg elvándorolt a tévé elől, de sokak számára (így vagyok én is) az egyre aljább színvonalú szinkron is egy érv. Egy újabb szög a koporsóban.

Egyetlen esetről tudok, amikor a csendes elvándorlás helyett nézői lázadás volt a reakció – ami sikeresen kényszerített ki minőségi változást. A Star Trek: Voyager című sci-fi sorozatról volt szó, aminek az első hat évadát még a budapesti Balog Mix Stúdió  Mafilm Audio (szerk.: a kiigazításért köszönet @NocadLee-nek) szinkronizálta, remek munkát végezve, kitűnő színészekkel. A hetedik évadot költségcsökkentési megfontolásokból a nagyváradi Zone Stúdióba vitték: nem csak a komplett színészgárda cseréje volt fájó (bár ez önmagában is zavaró 100+ epizód után), hanem egy-két kivételtől eltekintve katasztrofális volt a casting is, a fordítás meg egy oltári rossz vicc. Akkor – 2002-ben – a rajongói felháborodás tetteket követett: a Viasat 3 megígérte, hogy a sorozat ismétlésére újraszinkronizálják az évadot, az eredeti gárdával.

Akkor még nem nagyon beszéltünk közösségi médiáról (bár a különböző fórumok, chatszobák, egyebek már akkor is közösségi gyűjtőpontok voltak, legfeljebb nem használtunk ilyen fennkölt kifejezést a dologra), de akkor is a közösség kényszerített ki változást.

De úgy tűnik, azóta a nézők megszokták a minőséget, legalábbis hasonló nagy felbolydulás nemvolt. (Igaz, talán azóta ekkora nagy katasztrófát nem is követtek el a stúdiók.) Állítólag ha lassan melegítik a lábos vizet, a béka nem ugrik ki belőle – vajon a magyar nézőközönség ugyanilyen béka lenne? Megszoktuk, legyintünk rá? Lehet. Ha ugyanakkora tömeg megy a moziba, vagy ül le a tévé elé esténként, akkor tulajdonképp nincs is baj?

Nem jó azonban, ha egy szakmát a legjobb szakértőik hagynak el, mint tavaly Szabó Sipos Barnabás. Gond van akkor, amikor az igényességet kizárólag külső hatás tudja kikényszeríteni – mint a Star Wars-kaliberű szuperprodukciók esetében a külföldi stúdió, aki minden országba odaküldi a saját illetékesét, hogy felügyelje a munkát.

Egy-egy új sorozat vagy mozifilm kampánya – listaáron legalábbis – nem két filléres mulatság. Ha véletlenül meghallok egy pocsék szinkront a tévében (esetleg Leiter Jakabra való fordulatot észlelek a szövegben), akkor a kampány arra jó, hogy az alternatív beszerzési csatornák felé tereljen (igen, az iTunesra gondoltam). Egyébként az, hogy sikeresen tud üzemelni egy Leiter-típusú blog, az önmagában is egy tünet.

Értem én, hogy van egy válsághelyzet (nem csak most, hanem évek óta mélyülő problémákról van szó), és hogy muszáj nadrágszíjat húzni. Válsághelyzetre az egyik ösztönösen rossz reakció a marketing büdzsé esztelen megvágása. De a termék minőségéből engedni költségcsökkentés címén az végképp öngyilkosság. Lefelé menő spirál. Látjuk ezt a magyar szinkronon – hogy hol áll meg a történet, azt nem tudom. De legyen intő példa ez más üzletágaknak.

  1. Leiter Jakab szerint:

    Talán már írtam valahol, de annak idején, amikor indult a blogom, készenlétben tartottam 5-6 posztnyi anyagot, nehogy kifogyjak, és ne legyen miről írni. Aztán amikor elkezdtek érkezni a beküldések, arra gondoltam, hogy ha majd kifogynak ezek is, kell majd néhány ötlet, hogy miről írjak, és ki is találtam néhány dolgot, hogy miket akciózzak, ha esetleg csak hetente egy új félrefordítás landol a postafiókomban.
    Hát ezeket eddig még nem kellett bevetnem… De teljesen egyetértek, nem teljesen normális helyzet, hogy a blog megélhet.

line
footer
Powered by WordPress | Designed by Elegant Themes