Aki írta merras ekkor 2009., júl 17 | Hozzászólnál?
Csaknem egy időben jött le két, számomra homlokegyenesen ellentmondó anyag a Bingről. Az Index szerint a Bing nagy siker, és jövőre 400 millió dollárt kaszálhat vele a Microsoft. A másik hír a Kreatívon jött le, mely szerint a Bing bukás: 100 millió dollárt eltapsoltak a reklámozására, ehhez képest fél százalék alatti a növekedés.
Amiben mindkét anyag egyetért, az...
Aki írta merras ekkor 2009., júl 15 | 5 hozzászólás
Örvendetes fejlemény, hogy idén a kereséssel foglalkozó blogok – mint pl. az enyém -, nem az IT kategóriában indultak, hanem a tanácsadóiban, ahova eredetileg is tartoznak. Idén helyet kaptam a közönség zsűriben is, úgyhogy most – szigorúan ABC sorrendben, nem pedig kiosztott pontszám alapján -, afféle blogajánló jelleggel ideírom, hogy én kikre szavaztam, és...
Aki írta merras ekkor 2009., júl 13 | 3 hozzászólás
Najó, annyira nem újak, már jópár hete bevezették őket, de mivel úgy tűnik, nem sok magyar nyelvű blog foglalkozott a témával, ezért gondoltam, lecsapok az Ad Planner témára.
Mióta elindult a Google Ad Planner Publisher Center szekciója, azóta nagyon sokan be is regisztrálták oldalaikat ide, aminek várható eredménye az volt, hogy pontosabb, szebb, bővebb adatokat kaphatunk...
Aki írta merras ekkor 2009., júl 03 | 5 hozzászólás
Voilá, a blogom életének első vendégpostja érkezik, vuderalis kollegám bejegyzése. Vuderalis a különféle e-commerce rendszerek nagy szakértője, a neoban ő mondja meg a tutit e-kereskedelmi ügyekben. Most egy olyan e-commerce honlapot mutat be, ami az ő szíve csücske – egy, a saját területén úgy tűnik, nagyon jól prosperáló lapot prezentál az alábbiakban, a...